Nem találod el, minek készült Bodrogi Gyula - Ezt senki sem tudta róla eddig
Bodrogi Gyula elárulta, milyen foglalkozást választott magának eredetileg.
Összesen 77 találat.
Bodrogi Gyula elárulta, milyen foglalkozást választott magának eredetileg.
Törőcsik Mari végre megtörte a csendet.
A műtétek sikeresek voltak, Cserhalmi György visszatért a Nemzeti Színházba.
Fotókon öt legendás magyar színész és lányaik.
Karády Katalint nem mentette meg a börtöntől, hogy színésznő volt.
Bessenyei Ferenc számára a negyedik felesége lett az igazi.
Sinkovits Imrének a színpad volt a mindene.
14 évvel idősebb színész volt Komlós Juci egyetlen férje.
Bodrogi Gyula nem színészként kezdte pályafutását.
Timár Péter kultikus bohózatát 1985-ben mutatták be.
Molnár Piroska szívébe egy pacemakert ültettek be az orvosok.
Haumann Máté idén lépett először színpadra az édesapjával együtt.
Felejthetetlen közös fotón hazánk két legendás színésznője.
Molnár Piroska már több mint fél évszázada van a pályán.
Cserhalmi György hosszú idő után először beszélt megpróbáltatásairól.
Vári Éva zenés darabokkal kezdte a pályáját.
Molnár Piroska önálló estre készül.
A Kántor a hetvenes évek egyik legnépszerűbb sorozata volt.
Senki sem énekelte nála szebben a Carment.
Cserhalmi György lánya, Sára is a filmezést választotta.
Sztankay István összesen négyszer nősült élete folyamán.
Garas Dezső fia a kamera másik oldalán találta meg hivatását.
Balázsovits Edit már 36 évesen Jászai Mari-díjas lett.
Csomós Marit választották ma délután a nemzet színészének.
Berek Kati halála után új tagot választanak a nemzet színészei.
Berek Katalin életének 87. évében hunyt el.